Az egyre gyakoribb időskori epilepsziák diagnosztikájában és elkülönítő diagnosztikájában speciális klinikai szempontokat is figyelembe kell ven­nünk. Egyfelől az időskorban induló epilepsziák kóroktana eltér a fiatalko­riakétól: időskorban gyakoribbak a tüneti epilepsziák. Másfelől, az időskori epilepsziás rohamok sokszor nem járnak feltűnő motoros tünetekkel, a tu­datvesztéssel járó egyéb állapotoktól való megkülönböztetésük alapos kivizsgálást igényel. Az ilyen görcsrohamok diagnózisának legpontosabb eszköze a hosszú távú video-EEG-monitorozás. Ennek hiányában az EEG otthoni regisztrálása is hasznos lehet. A gyógyszerválasztásban nagy fi­gyelmet kell fordítani a társbetegségekre és a metabolikus eltérésekre.

Egy 42 éves férfi mintegy 4-5 percig tartó görcsrohamot követően fordult orvoshoz. Arról számolt be, hogy a roham előtt „furcsa” érzése volt, a roham után pedig fejfájás jelentkezett. 

Egy új vizsgálat szerint a cenobamat nevű vizsgálati fázisban lévő vegyület hatásosan és biztonságosan gátolja a terápia-rezisztens epilepsziás betegekben a fokális epilepsziás görcsöket.

A toxikus alkoholok (metanol, etilénglikol, izopropanol, dietilénglikol, propilénglikol) súlyos sejtkárosodást és halált okozhatnak. A kezdeti tü­netek nem specifikusak, ez nehezíti a felismerést. A definitív diagnózis szérumszintmérésen alapul, amely hazánkban csak néhány kórházban hozzáférhető. A körültekintő anamnézis, a fizikális vizsgálat és néhány egyszerű laboratóriumi eltérés azonban felvetheti a mérgezés gyanúját, és az antidótum-kezelés korán elkezdhető, a szervkárosodások megelőzhetők, a mortalitás csökkenthető.

A hiperozmoláris hiperglikémia életveszélyes állapot. Számos kiváltó oka lehet: fertőzések, gyógyszerek, az antidiabetikus terápia megszegése, fel nem ismert diabétesz, szerfüggőség, társbetegség. Gyermek- és serdülő­korban felhívhatja a figyelmet a 2-es típusú diabéteszre. 

Annak ellenére, hogy az utóbbi két évtizedben számos új antiepileptikum jelent meg, a betegség kimenetele lényegében nem javult. 

A visszatérő epilepsziás rohamok fő kockázati tényezői a két spontán görcsroham között eltelő >24 órás időköz, epileptiform eltérések az EEG-n, kóros agyi képalkotási eltérés, éjszakai görcsrohamok vagy epilepsziás tünetegyüttes. Gyermekkorban kulcsfaktor a kóros EEG, az epilepsziás tünetegyüttes, a súlyos koponyasérülés és a központi idegrendszeri bé­nulás. Az antiepileptikumok befolyásolhatják a kognitív teljesítményt és a viselkedést. Elhagyásuk 2–5 éves rohammentesség után megfontolha­tó. Ha a görcsrohamok nem kontrollálhatók velük, szóba jöhet a görcsro­ham gócának kimetszése, ketogén diéta, a n. vagus ingerlése vagy agyi neurostimulátor beültetése.

Az olyan esetek mintegy felében, ahol a „tisztázatlan eredetű tudatzavar” a vezető tünet, a neurológiai ok az elsődleges. Az esetleges vissza nem fordítható károsodások megelőzése érdekében fontos az ok gyors felis­merése és kezelése. Ideális esetben a sürgősségi felvételkor belgyógyász és ideggyógyász is részt vesz a beteg ellátásában.

Az agyi struktúrákból kiinduló primer intrakraniális tumorok ritkák, ötéves túlélési arányuk 33,4%. Osztályozásuk hisztopatológiai és immunhisztokémiai kritériumok alapján történik. A daganat gyanúját képalkotó (pl. gadolíniumos MRI) és kórszövettani vizsgálattal lehet meg­erősíteni vagy kizárni. Nincs specifikus képalkotási jel a primer agyi daga­natok, az áttétek és a nem neopláziás elváltozások elkülönítésére. A kezelés magába foglalhat műtétet, sugárkezelést és kemoterápiát. 

A fogamzóképes korú nők körében gyakoriak a görcsrohammal járó betegségek. Az Egyesült Államokban körülbelül 500 000 reproduktív korú nőt diagnosztizáltak ilyen kórképpel. A becslések szerint a görcsrohammal járó kórképek 100 nőre számítva 3−5 szülést érintenek, ám a pontos incidencia nem ismert.¹